Oldalak

2020. április 22., szerda

Növényi tej olcsón, adalékanyag mentesen

Nagyon sokat olvastam a tejről, aminek fogyasztásával kapcsolatosan számos ellenérv került köztudatba. Az, hogy valójában a te szervezetednek mi a jó, azt te tudhatod. Ha puffadsz, vagy pattanásosodsz tőle, nem szereted az ízét, érdemes kerülni. Nyilvánvalóan van az állatvédők csoportja, akik a tehenekkel való kegyetlen bánásmód miatt kerülik a tejfogyasztást, ám az állatok irányt érzett emócionális érvek mellet hallhatunk gyulladáskeltő tulajdonságról, a számos benne található beoltott hormonról, illetve magas koleszterintartalmáról is. Én jó pár éve letettem a voksom a növényi tejek mellet, ám most a nehéz helyzetben a boltokat felvásárolták, és nem könnyű hozzájutni. Éppen ezért fogtam magam és nekiláttam itthon elkészíteni kedvencemet.
Nem bántam meg a döntésemet, és ezentúl alkalmazni fogom. 

Választásom a kókusztejre esett, amihez nincs szükséged másra, mint
  • 100gr kókuszreszelékre
  • 25gr chiamagra
  • 1 csipet sóra
  • vaníliaaromára
  • 800ml vízre
Ebből az adagból körülbelül egy liter tejet kaptam, és a maradék pépet félretettem, amiből ma egy szuper sütit fogok készíteni. Két legyet ütök egy csapásra és semmi pazarlás

Az elkészítése roppant egyszerű. Beleöntöttem a hozzávalókat a turmixgépbe, ráöntöttem a felforralt vízet, majd pár percig turmixoltam, végül egy szűrő segítségével leszűrtem a tejet.

2020. április 18., szombat

5 perces mákos piskóta vanília pudinggal

Se liszt, se idő, se tehetség nem szükséges az elkészítéséhez. Ha egy kis mákos guba ízvilágra vágysz, de nincs türelmed kivárni, míg elkészül, akkor ez egy remek alternatíva.

Szükséged lesz:

  • 20 gramm mákra
  • 30gramm vaníliás fehérjére
  • 10-20gramm édesítőre
  • 1tk sütőporra
  • 1 tojásra
  • az öntethez: cukormentes vaníliapudingra
  • 5 percre
Keverj össze minden hozzávalót egy nagy bögrében / tálkában és tedd mikróba 2 percre. Öntsd nyakon vanília pudinggal.

2020. április 15., szerda

tonhalas tojáskrém

Mikor nem tudok dönteni a két kedvenc vacsorám közül, inkább a kettőt vegyítve valami szupert alkotok. Mindkét alapanyag nagyon értékes fehérjeforrás és fogyasztása mindenki számára ajánlott. Célodtól függően kenheted pirítósra, vagy lehet salátádra ez a feltét. És most jöhet a recept!

Hozzávalók

  • 1 konzerv tonhal (180 grammosat használtam, amiből a töltőtömeg 130, de a levét is hozzáadtam)
  • 3 tojás
  • 1 ek norbi update majonéz
  • 2 ek norbi update mustár
  • fél fej vöröshagyma
  • 1 tk sörélesztőpehely
Amíg fő a tojás a hagymát apróra vágom, és összekeverem a tonhallal, mustárral, majonézzel, sörélesztővel, és egy csipet sóval.Miután megfőztem a tojásokat, úgy hogy a sárgája kemény legyen, csak hozzákevertem a többi hozzávalóhoz őket, és villával alaposan összetörtem.  (Egy éjszaka a hűtőben nagyon jót tesz neki.)


2020. április 13., hétfő

kókuszgolyó

Ismét egy szuper fehérjés nasit hoztam nektek, amit bűntudat nélkül ehettek, ráadásul pikk-pakk elkészül.

Hozzávalók
  • 2 adag fehérje (nekem vaníliás volt, de csokis vagy mogyorós is szuper lehet)
  • 50gr baracklekvár (házi cukormenteset használtam)
  • 75gr zabpehely
  • 10gr kakaópor
  • kókuszreszelék
A kókuszreszeléken kívül az összes hozzávalót alaposan összegyúrtam, kis golyókat formáztam, majd jól megforgattam őket a kókuszreszelékben.

2020. április 4., szombat

fehérjés gyümölcsturmix

A jó időben ez a legújabb kedvenc, amit szinte minden nap elkészítek, és nektek is csak ajánlani tudom. Egyszerű egészséges és finom. Ha izomépítés, tömegnövelés a célod spékeld meg zabpehellyel, mogyoróvajjal, vagy amivel csak jól esik

Hozzávalók


  • fél banán
  • 150gr eper
  • 1 adag fehérjepor (nálam allnutrition vaníliás)
  • 200g kúkusztej
  • 1 tk chiamag
  • 1 tk fahéj
Turmixgépbe velük!
Egészségedre!


2020. március 27., péntek

Az én átalakulásom


Talán a blog kezdetekor meséltem Melman és Glória történetét, melyben én játszottam a  víziló szerepet. Nagyon sok dicséretet és figyelmet kaptam, mikor súlyom látványosan csökkent, ám a hév annyira elkapott, hogy az idő múlásával ez egészen az anorexiáig fajult, melyhez ráadásul orthorexia is társult. Nehéz idő volt, mert minden egészségügyi probléma mellett egy nagyobb problémával kellett megküzdenem. Eltávolodtam barátaimtól, rengeteget veszekedtem szeretett családtagjaimmal, érzelmileg teljesen labilis voltam, és egyszerűen nem vettem észre, ami körülöttem történik. Állandó tartózkodási helyszínem a konyha vagy az edzőterem volt. Ezzel mindaddig nincs probléma, míg az ember egyensúlyt tud tartani az egészséges életmód és a szociális élete terén. Sokan próbáltak segíteni, de hiába. Mikor azt vettem észre, hogy teljesen egyedül maradtam elkezdtem érzékelni a problémát, sok elhatározást tettem, de valahogy mind kudarcba fulladt. Számos kísérletet tettek, hogy pszichológushoz menjek, ami talán indokolt is lett volna,mivel a szó szó szoros féltem a kilóktól, és minden gondolatom ekörül forgott. De az embernek úgy ahogyan a legnagyobb ellensége, a legnagyobb támogatója is saját maga. Elkezdtem diákmunkát vállalni egy étteremben, és egy szuper csapatot ismertem meg. Imádtam bejárni dolgozni, és úgy éreztem boldog vagyok. Csatlakoztam egy szuper csoportos órához az edzőteremben, ahol szintén sok motiváló személyre bukkantam. Az új társaság, és a sok nevetés elfeledtette velem az állandó problémámat, és sikerült rádöbbenteniük arra, hogy mik is az igazán fontos dolgok az életben. Tudom mit éltem át, és szeretnék segíteni mindenkinek abban,hogy ezt elkerülje, így ha másra nem is, ez az időszak tökéletes volt arra, hogy rátaláljak az utamra.  Beiratkoztam az OKJ-ra, és elkezdtem sportoktatóként tanulni. Mindeközben az egyetemre is felvételt nyertem, ahol jelenleg dietetikusnak tanulok. Nagyon szeretem a jelenlegi életem, és mindenkinek azt javaslom aki hasonló cipőben jár, hogy élezze az életet, és ne görcsöljön rá a külsőségekre. Figyelj arra, hogy mozogj eleget, és süss-főzz egészségesen akár családoddal, barátaiddal. A dolgok sokkal egyszerűbbek mind gondolnád, csak lazíts!


















2020. március 24., kedd

Tízórai tipp

Nagyon fontos a kiegyensúlyozott táplálkozás, főleg akkor, mikor korlátozottak a lehetőségeink, és nincs időnk elegendő mozgásra, vagy éppen a legújabb sorozat állandóan odaragaszt minket a TV elé. Figyelj rá, hogy sose legyél éhes, és a főétkezések közé illesz be egy kisebb étkezést, aminek segítségével megfelelő szinten tudod tartani a vércukor szintedet. Ilyenkor főleg gyorsan felszívódású CH-t fogyasztok (ezalatt valamilyen gyümölcsöt értek, ezek közül is a kedvenceim a bogyós gyümölcsök)  joghurttal vagy túróval. Könnyű, finom és nagyon sokféleképpen variálható.